A közlekedés új módja

Gondolkodtunk-e már azon, milyen lenne, ha úgy tudnánk nagyobb távot megtenni, hogy nem használunk se személyautót, se kerékpárt?

Ez most már nem lehetetlen, hiszen itthon is egyre népszerűbb a Segway, a közlekedés reformja.

Hazánkban elsősorban még csak a turizmusban tapasztalható a Segway elterjedése.

Segway túra ZalakarosFőleg Budapesten, de számos üdülő központban, így például Zalakaroson is van lehetőség különféle nehézségi fokú kirándulásokon részt venni ezzel az új eszközzel. Ilyenkor elsősorban bérelni lehet a járművet, de ha hosszú távon szeretnénk élvezni a Segway nyújtotta előnyöket, akkor a hazai forgalmazótól meg is lehet vásárolni. Még sokan nem találkoztak ezzel az újszerű masinával, pedig praktikumának köszönhetően egyre inkább elterjed majd a mindennapi használata is.

A Segway neve a Segment Way kifejezésből született meg, mivel egy teljesen új oldalát jelenti a közlekedésnek. A kétkerekű járgány alkalmas arra, hogy úgy egyensúlyozzon, ahogyan a vezetője, így egyenesen marad akkor is, amikor előredőlünk. Ez úgy lehetséges, hogy a gépbe beépített szenzorok és lézeres giroszkópok érzékelik mozgásunkat.

A fejlett technológia áldásaként pedig nem kell gázt adnunk, vagy fékeznünk, mert a mozgásra irányuló információk a motort vezérlő számítógépbe jutnak, így adva utasítást a gépnek. Egy elektromos rollerben több eszköz őrködik a biztonságunk felett, összesen két számítógép, öt giroszkóp, két-két motor és akkumulátor hozza mozgásba a gépet.

A Segway Human Transporter egyensúlyoz helyettünk is, és akár húsz kilométeres sebességgel suhanhatunk vele akadálytalanul, akár terepen is. Sokak számára lehet vonzó az, hogy mindent a testünk mozgásával lehet irányítani a Segway-el, így ha előre dőlünk, akkor előre fogunk haladni, ha felegyenesedünk, akkor megállunk, ha pedig hátra dőlünk, akkor a gép is hátrafelé veszi az irányt. Az első generációs modelleknél a fordulásnál a csuklónkkal kell elfordítani a fogantyút a kívánt irányba, az újabbaknál pedig egyszerűen csak balra vagy jobbra kell tolnunk a kormányt. Akik próbálták már a Segway-t, azt mondják, kicsit olyan, mintha síelne az ember. A gyártók célja az volt, hogy bármiféle terepen megállja a helyét ez a sokoldalú eszköz, tehát lehessen közlekedni vele gyalogos környezetben, kirándulások alkalmával, vagy a különféle munkahelyeken.