Élménykirándulás
Ha az erdők és a természet szerelmesei vagyunk, és egy-egy kirándulás alkalmával akár a világ végére is elmennénk, akkor hasznos társ lehet a praktikus és ügyes Segway.
Az országban egyre több helyen szerveznek túrákat ezzel a bámulatos eszközzel, közülük is érdemes ellátogatni Zalakarosra.
A világ végére ugyan nem visz el bennünket a Segway, de egy harminc kilométeres túrát akár már kipróbálhatunk ezzel az elektromos, komputer vezérelte eszközzel. Terepre leginkább a gyártó x2-es terméke lesz a nekünk való, ez a járgány ugyanis bírja a port, sarat. Működésére jellemző, hogy önegyensúlyozó, tehát a biciklivel vagy a rollerrel ellentétben nem nekünk kell figyelnünk arra, hogy függőlegesen tartsuk az eszközt.
Zalakaros segway túra
Amerre mozdulunk, arra megy a Segway, tehát egy nagyon fejlett technológiájú, környezetkímélő járműről van szó. Akár utcán is közlekedhetünk vele, nem zavarjuk embertárainkat, hiszen hangtalan és nem foglal el több helyet az úton, mint egy utcán közlekedő személy. Az igazi mulatság azonban mégiscsak a kirándulás. Ha ezzel a környezetbarát robogóval vágunk neki az útnak, remekül fogunk szórakozni, akár húsz kilométeres sebességgel suhanva a kacskaringós zalai utakon, erdei fák rengetegében. Zalakaros épp ideális választás egy Segway-túrához, hiszen ha már megmártóztunk a gyógyvizekben, lehetőségünk van az aktív pihenésre, így több kirándulóhelyre is ellátogathatunk.
Mehetünk rövidebb-hosszabb utakra is, de ha a Segway-el szeretnénk megtenni az út egy részét, akkor mindig vegyük figyelembe, hogy az akkumulátorok körülbelül harminc kilométerig bírja ki töltés nélkül. Ajánlatos ezért egy darabig kocsival menni. Ezzel a módszerrel viszont már nekivághatunk több túraútnak is, például Galambok és Zalaújlak, vagy épp Zalamerenye irányába.
Választhatjuk a „Bögre-hegyi” kört, amely 5500 méter hosszú városi sétakör, alkalmával körbejárhatjuk a szőlőhegyhátat, pincéket és megtekinthetünk egy haranglábat is.
A „Felső-hegyi” Kör 5850 méteres táv, és érint éttermet, fagylaltozót, miközben gyönyörködhetünk az idilli szépségű zalai tájakban. A zalakarosi Parkerdőhöz szervezett út 4150 méteres, ekkor útba ejthetjük a kilátót, amely gyönyörű kilátást enged a Kis-Balatonra és a környező vidékre.
Érdemes még tájékozódnunk a Pannonhát Tájpark további kirándulási lehetőségei felől, amelyek megtehetőek akár Segway-el is.