Segway mindenütt

Hazánkban is egyre gyorsabban terjed az egyszemélyes robogó, a Segway használata, amely az élet számos területén alkalmazható.

A különféle városnéző túrák és nagyobb kiruccanások kedvelt eszköze ez az elektromos roller, amellyel egy feltöltéssel akár harminc kilométert is meg lehet tenni.

Talán az egyik legcsábítóbb szempont a Segway-el kapcsolatban, hogy üzemanyag takarékos, és nem bocsát ki környezetszennyező anyagokat. A működést két lítum-ionos akku biztosítja, valamint öt giroszkóp tartja egyenesen a járművet, s ezzel jelentős fáradságot spórolhatunk meg például egy nagyobb kirándulás alkalmával. A Segway-ek legtöbbje az óránkénti húsz kilométeres sebességre képesek maximálisan. A feltöltésre fordított idő nem olyan vészes, négy-hat órát vesz igénybe, és nem lehet túltölteni az akkut. Aki még életében nem találkozott a Segway-el, annak sem kell félnie, hogy nem tudja elsajátítani az alapokat, hiszen kezelése könnyebb, mint megtanulni biciklizni.

A Segway-el szervezett túrák többsége között található kezdő szintű, ahol legalább fél órás gyakorlás előzi meg a nagyobb távok megtételét, de aki egyszer ráérez használatának módjára, már pillanatok alatt képes megfelelően közlekedni az eszközzel.

Az amerikai gyártó több típust is tervezett, így létezik a kifejezetten kirándulásra való, van amelyik a hétköznapi közlekedésben segít, és gyártanak golfozáshoz, valamint munkához is Segway-t. Elsősorban a járdákra tervezték, hazánkban pedig nem is alkalmazható másutt, például közutakon. A-főleg külföldi-tapasztalatok azt mutatják, hogy a jármű nem akasztja meg a gyalogos forgalmat, mert körülbelül annyi helyet foglal el az úton, mint egy gyalogos.

Itthon még csak a turizmusban, Budapesten és a jelentősebb üdülőhelyeken, találkozhatunk a Segway használatával, de Amerikában – az eszköz „szülőföldjén” – nagy segítséget jelent a postásoknak, akiknek naponta több kilónyi küldeményt kell a hátukon cipelniük. A Segway-t Amerikában már a rendőrség is sikerrel hasznosítja, így Atlantában ezzel a speciális rollerrel igyekeznek megcsípni a bolti tolvajokat. Van még egy terület, ahol egyre hasznosabbnak bizonyul az eszköz, ez pedig a különféle áruházak és raktárak, ahol gyorsan, hatékonyan kell közlekedni, vevőket kiszolgálni Ki tudja, lehet hogy egyszer még hazánkban is sor kerül a Segway használatára a munkahelyeken.